TANULMÁNYOK ÉS GYAKORLAT

 

Baráth Éva

PSZICHOLÓGUS


Pszichológus, Pedagógus, Egészségfejlesztő Szakpszichológus, Autogén Tréner, Pár- és Családterapeuta jelölt, Művészetterapeuta jelölt vagyok

Bemutatkozás
2007-ben végeztem a Debreceni Egyetem Pszichológia szakán, ez idő alatt pedagógusi végzettséget is szereztem, mint Pszichológia szakos tanár. 2010-ben szereztem szakdiplomát, mint Egészségfejlesztő szakpszichológus az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karán. Pályám kezdetén gyermek- és családsegítő szolgálatnál szereztem tapasztalatot Miskolcon. Majd ezt követően több évig Pécelen dolgoztam, mint gyermek- és ifjúságvédelmi felelős, tanár a helyi általános iskolában, illetve a település óvodáit láttam el, mint óvodapszichológus, jelenleg a 17. kerültben dolgozom főállásban, mint iskolapszichológus. Több mint egy évtizedes munkám során több száz gyermekkel és családjaikkal foglalkoztam. Életem legnagyobb tanítóiként nem hagynám ki három gyermekemmel szerzett tapasztalataimat. Három éve magán praxisomban mind gyermek mind felnőtt konzultációkat is folytatok.

Legszívesebben a rendszerszemléletet alkalmazom, miszerint az egyén nem választható külön az őt körülvevő környezettől (legyen az a mikro- vagy makrocsalád, munkahely, iskola, osztálytársak stb.), így egyéni tanácsadás esetén is az egészet vizsgálva kezdődik el az egyén személyes problémájára szabott terápia. Alkalmazott módszereim: pár- és családterápia, illetve autogén tréning (relaxáció), Katarzisz Komplex Művészetterápiás elemek. Minden terápia személyre szabott, így a kliens személyisége és az adott problémája szabja meg az alkalmazott módszereket. Célom nem a személyiség megváltoztatása, hanem az aktuális probléma megoldása.

Következő problémákkal kapcsolatban fordulhatnak hozzám:

Gyermekekkel és serdülőkkel kapcsolatos problémák esetén: pszichoszomatikus tünetképzés, családon belüli krízis, válás, szorongás, indulatkezelési problémák, iskolai közösségben kialakuló problémák, szorongás, magatartászavar, lehangoltság, testvérféltékenység, szorongás, dühkezelés, krízis, testvérféltékenység, pályaválasztási tanácsadás, önismereti elakadások serdülőknél.

Felnőttek a következő problémákkal fordulhatnak hozzám: szorongásos panaszok, stresszel kapcsolatos megküzdési nehézségek, pszichoszomatikus betegségek, krízis, gyász, válás, önismereti elakadás, kapcsolati problémák, bántalmazó kapcsolat, kismamák esetében anyaság kérdésével felmerülő szorongás érzések oldása.

Családi problémák esetén: tisztázatlan családi konfliktusok, válás, mozaik család, családtagnál megjelenő pszichoszomatikus tünetképzés vagy lelki problémák, több generációs együttélésből fakadó konfliktusok, leválási problémák stb.

Párkapcsolati problémák esetén: válás, elhidegülés érzése, fel nem oldott konfliktusok, szexuális problémák stb.

Ha felkeltettem az érdeklődését a következő elérhetőségeken érhet el:

baratheva.pszichologus@gmail.com

Telefon: 06-30-294-4695 (Ha nem tudom felvenni, visszahívom)

Személyesen Budapesten a 17. kerületi rendelőben tudom fogadni Önt/Önöket. Online / Skype konzultációra is van lehetőség.